A Salzburgi Dóm a város legjelentősebb szakrális építménye és egyben egyházi életének központja. A lenyűgöző szépségű, monumentális épület pompás homlokzatával és hatalmas kupolájával a korai barokk egyik legjellegzetesebb képviselője az Alpoktól északra. Keletkezése szorosan összefügg az érsekség-hercegség létrejöttével és fejlődésével. Tüzek pusztították, többször újjáépítették, megnagyobbították és kibővítették – története a salzburgi érsekek hatalmáról és függetlenségéről mesél.
Elsőként Virgil püspök kezdett katedrális építésébe 767-ben az egykori római település, Juvavum központjában. A dómot 774. szeptember 24.-én szentelték fel és Szent Péter, valamint Szent Rupert kegyelmébe ajánlották. Amikor 1167-ben Plain grófjai, Barbarossa Frigyes császár hívei felgyújtották a várost, a dóm is a lángok martaléka lett. Az újjáépítésre csak 10 évvel később, III. Wittelsbach Konrad érsek idején került sor. A dóm szebb, díszesebb és impozánsabb lett, mint korábban valaha, a legnagyobb román stílusú székesegyház lett az Alpoktól északra, méretei még a speyeri Kaiserdom méreteit is felülmúlták.
400 év múlva, 1598. december 11.-én a dóm nagy részét újra tűzvész pusztította el. Wolf Dietrich érsek úgy ítélte meg, itt az alkalom a régi, romos székesegyház lebontására és valami új építésére. A salzburgiak mélységes felháborodással fogadták az érsek tapintatlan és kíméletlen intézkedéseit: a munkálatok során a régi érsekek értékes szobrait és síremlékeit összetörték, a dóm temetőjét felforgatták, az itt nyugvók csontjait kidobálták. Wolf Dietrich építészeti és kegyeleti ámokfutásának unokaöccse, Markus Sittikus von Hohenems vetett véget, amikor az érseki posztot átvette és elődjét a só miatt Bajorországgal folytatott viszálykodás következményeként foglyul ejtette, majd Hohensalzburg várába börtönözte. Wolf Dietrich halála után az új érsek, Markus Sittikus Santino Solari építőmestert bízta meg a dóm újjáépítésével. Így készült el az Alpok vonulatától északra található első korai barokk egyházi építmény. Az ünnepélyes felszentelésre – melyet Markus Sittikus már nem élt meg – a harmincéves háború zűrzavarai közepette, 1628. szeptember 25.-én került sor, Paris Lodron érsek vezetésével. Paris Lodron rendkívüli diplomáciai ügyességével elérte, hogy a város szinte teljesen kimaradt a harmincéves háború borzalmaiból és a dómszentelés Salzburg valaha látott legnagyobb és legfényűzőbb ünnepsége lett. A salzburgi egyházi uralkodók évszázadok óta tartó teljhatalmának végére a napóleoni háborúk tettek pontot. Az utolsó hercegérsek, Hieronymus von Colloredo trónfosztása után, III. Ferdinánd, Toszkán Nagyherceg trónra lépésével Salzburg Habsburg fennhatóság alá került.
1944-ben bombázás rongálta meg a kupolát és az oltár egy részét. A szükséges helyreállítási munkák után, az immár újra régi fényében pompázó dómot 1959-ben szentelték fel. A dóm kapujának rácsain látható három évszám, "774", "1628" és "1959" a három szentelésre emlékeztet. A főbejárati homlokzat előtt 4 hatalmas szobor áll: Péter és Pál apostol a kulccsal és a karddal, valamint a tartomány két védőszentje, Rupert és Virgil egy sóshordóval és egy templom makettel. A homlokzat csúcsán díszelgő két címerpajzs a dóm két híres építőjére, Markus Sittikus és Paris Lodron érsekre utal.
A dóm különleges kincsei közé tartozik a keresztelőmedence, amelyben Wolfgang Amadeus Mozartot is keresztelték, a muzsikáló angyalokkal körülvett, Rupert és Virgil figurájával koronázott, pompás főorgona, valamint a Schneider-Manzell, Mataré és Manzú mesterek által készített, díszes kapuk. Wolfgang Amadeus Mozart udvari orgonista és koncertmester korában számos csodálatos egyházzenei művet komponált itt.
A dómot átriumként öleli körül a dómtér. Guidobald Thun érsek 1660 körül építtette meg Giovanni Antonio Darioval a boltíveket. A tér közepén a Sigismund Graf Schrattenbach érsek megbízásából Wolfgang és Johann Baptist Hagenauer által 1766 – 1771 között készített Mária-oszlop áll.
vissza
